..több dolog is a környezetemben.
Például az Aldi parkolóban a bácsi kisautója. Elfelejtette sebességbe tenni/behúzni a kéziféket.
Én már erre a képre érkeztem:

http://kepfeltoltes.hu/150428/IMG_20150428_114328_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Néztem is nagyokat, milyen bután parkolnak ezek, amikor ezer hely van még..nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hisz tudjuk..az emberek hülyék:)

Amikor kifelé jöttem a jól megérdemelt ebédemmel, akkor a smartos testépítő hölgy és a papika értekeztek :) Vicces beszélgetés volt. Persze, én se szeretném, ha egy autó nekigurulna az enyémnek a parkolóban. Viszonylag vízszintes a parkoló, szerencsére kár nem ért senkit.

Nálam meg a gyógyszer gurult el. Biztos a sok alvás miatt. Meg az árképzési stratégia miatt a Sparnál. Persze én vagyok a f@sz, hogy ott vásárolok. Na, ezek az idők is elmúltak. Max Mövenpicket, mert azt a padhoz közelebb úgysem kapok.

Persze szerencsére a hét felén már túl vagyunk.

Lesz egy laza szerdám előreláthatólag, csütörtökön meg beleszagolok a vidéki levegőbe.

..................

A napokban töltöttem le a Csengetett mylord négy évadát.
A szereplő szolgálók nagy többségének hátranyalt, fényes, csillogó ""frizurája"" van, gondolom a századelőn ez volt a divat..vagy az elvárás.
A szűkebb környezetemben senki sem használ ilyen célból hajolajat vagy egyéb, ilyen hatást elérő segédanyagot, jómagam meg..Hát nem kell hátranyalni a hajam, hisz lassan már úgyis csak hátul lesz :)

Anett egyik pasija volt ilyen. Habár Ő váltig állította, hogy a srác nem cigány, mindössze olyan olaszos.. Törékeny alkatával, mindig mosolygó szemeivel magyarázta, mi meg..hát mint a tizenévesek, röhögtünk rajta. Azon, ahogy győzköd..S ha erősebben győzködött, jobban szórakoztunk.

Sok éve nem jutott már eszembe.. :) Pedig egymás után következtünk a névsorban, persze udvariasan mindig magam elé engedtem:)

Örülök, hogy amikor eszembe jut, ez jut eszembe..az almacsutka, amit dugdosott mindenki táskájába..az, hogy milyen jól adta a hülyét, ha próbálták sarokba szorítani..

S nem az..hogy milyen hőség volt a temetésén. Akkor sajnáltam, ott, a kis hegyek között lévő településen, a domboldalban, hogy nem mentem be hozzá a kórházba. Hamar híre ment (pedig nem volt mobilunk, facebook), hogy az intenzíven fekszik. Annyira élettel teli volt, hogy meg se fordult a fejemben, persze senkinek sem, hogy bármi komoly baja lehet. Kiheveri, pörög tovább. Sokkolt..mindenkit, amikor a kis fekete keretes gyászhírt olvastam a helyi napilap utolsó előtti, belső oldalán.

Forrt..az indulat..mindannyiunkban.

20 év.. Elhalványult minden. Csak a szeme és a mosolya ragyog át az idő ködén.

..pedig már kapunál jártam.
Régen annyira szeretettem az esőt. Bár csak autóban ülve. Van valami megnyugtató abban, ahogy ütemesen jár az ablaktörlő. Mintha minden mozdulatával tisztára törölné a fejemben kavargó gondolatokat.
Persze, ezt az esőérzékelős ablaktörlő elvette tőlem. A lehulló vízcseppek számától függően szabályozza saját sebességét. Van manuális mód is, de..ha van, miért ne használjam?
Szakadt az eső a repülőtéren, az egész csarnokban terjengett az a semmivel össze nem téveszthető szag, amikor több száz ázott ember zsúfolódik egy kis zárt térben. A klíma küszködött a páratartalommal, a nehéz, állott levegőt harapni lehetett volna, már persze, ha valakinek erre van igénye.
Átvergődtem a csomagfeladáson, a biztonsági vizsgálaton, a tranzitban ettem egy szendvicset, majd a beszállókártyám átadásakor jelezte a hölgy, hogy túlfoglalás volt, így ez a gép már elmegy. Nélkülem. Viszont a csomagommal.
Az ablak előtt álltam és néztem, ahogy a koszos, poros ablakot mossa a csendes, de tartós eső.
Ekkor ébredtem fel.

....illetve..nem is iszom sört.
Lehet emiatt ilyen az ábrázatom? Ma a rádióban hallottam, hogy a szépség megtartásához minden nap inni kell egy kis sört.
Az én sörfogyasztásom igen alacsony..a majdnem negyven éve alatt nem sikerült meginnom egy üvegnyit. Most már értem miért ismeri fel a képeim a vírusirtó :)
Ha már pia..megálltam ma Hajdúsámsonban, mert olyan hangosan kopogott a szemem, hogy már zavart a rádióhallgatásban.
Nagy betűkkel ki volt írva, hogy gyros, azt szeretem is, hát gyorsan (és kicsit szabálytalanul) lefordultam egy mellékutcába, megálltam (kicsit szabálytalanul, de a rendőrség elé) s átsétáltam a pici kiadóablakhoz, ahol elmondtam az igényeim. Rövid volt, mivel csak a kajára kiterjedőekkel terheltem.
A kérdésnél éreztem magam furán, amikor megkérdezte, hogy tálban vagy kifliben kérem-e..Kicsit elbizonytalanodtam. Leülni nem akartam, a kifli meg furán hangzott, de bevállaltam. Fura volt megjelenésre, ízre is kicsit, de éhes ember nem válogat :)
Picit sem ropogott a fogam alatt, pedig a cégtulajdonos bizonyos homokbánya és sóderszállító cég :)
Hiába na, több lábon kell állni.

..most először a héten.
Szóval számíthatok még rá egyszer..ha nem csal a megérzésem, szombat vagy vasárnap este..Attól függően, mennyire leszünk fáradtak vagy lesz más elfoglaltságunk.
Nem tudom, örüljek vagy szomorú legyek a rendszeres 3 percek miatt.
Vékony kapocs..elég laza..de..rendszeres. Kiszámítható.
Sokaknak ennyi sem jut..vagy nincs rá igényük..vagy..már nincs kivel.
Valahol hálát adhatok a sorsnak, hogy a szüleimmel heti kétszer van még lehetőségem beszélni. Sokminden nem történik velük, vidéken csendben. Én a gondjaimról, gondolataimról, problémáimról, örömeimről nem beszélek.
Ha olvastál már, tudod, hogy nálunk ez sosem volt igazán divat.
Náluk nem történik semmi, én nem akarom terhelni, idegesíteni őket a problémáimmal. Hisz úgyis csak feleslegesen idegeskednének..Ígyis-úgyis nekem kell megoldanom ezeket. Vagy megoldódnak maguktól:)
Így..maradnak a közhelyes kérdések, mondatok..Szerdán..és szombaton vagy vasárnap..Alkalmanként 3 percben.

..röpül az idő, az ember lelke szárnyal, szíve megtelik boldogsággal és elégedettséggel.

Na, ez a mai nap nem ilyen volt  :D

El is fáradtam, mindenféle szempontból.

Nem bírom az emberi butaságot. Azt hiszem ( s ezek a visszajelzések is) mindig elég egyértelműen kommunikálok. Nagyon ritkán mondok el bármit kétszer. Ha valakink ezek után sincs meg a folyamat, mit kellene tennie..Hát..Tuti nem leszünk örök barátok. 

Viszont ma egy igazi ízi rájdert követhettem egy szakaszon.

Feldobta a napom. 

..vízparton ebédelni.  

Gyerekkoromban engem sem kergettek az asztal körül, ha épp ott ebédeltünk. Bár..ez így nem teljesen igaz. Az ebéd..vagy inkább minden főétkezés teljesen egyedien zajlott. Mondhatnám, hogy ad hoc módon. Sosem volt megszabva sem az időpontja, sem a lakásban a helye, jellemzően két fix résztvevője volt. A húgom és én. 

Persze, minket az asztal két legtávolabbi pontjára kellett ültetni, s még így sem volt mindig 100%-os a béke.

Apám szinte sosem evett velünk. Vagy dolgozott, a munkahelyén, vagy maszekolt. A maszekolás címén jellemzően reggel elment otthonról (vagy éjszakásból haza sem jött) s este ért haza.
Maga a maszek bevétele, mint a klasszikus viccben a bútor ára, lement. A torkán.

Anyám nem ült le mellénk, közénk. Munka mellett az otthoni dolgai, takarítás, háziállatok, főzés, mi..Elvették minden idejét. Mégis volt ereje a nap végén velünk foglalkozni, az udvaron kis házat építeni, sütni valami sütit..Csak hogy ne maradjon édesség nélkül a két kölyök.

Pár évesen rájöttem, hogy ez neki nem kevés..Próbáltam ott segíteni, ahol tudok, s minimális károkat okozok. Mosogatni, hozzávalókat pucolni, darabolni, darálni, teregetni.

A húgom mindig másként állt ehhez. A kisgyermekkori piszkálódás után jellemzően ez adott alapot a vitáinkhoz. Míg én próbáltam kisegíteni, Ő (legalábbis így láttam akkor) pluszfeladatokat adott. Amit persze anyánk szó nélkül teljesített.

Mai napig nem tudom..honnan van még mindig ennyi ereje. Ezek a mozzanatok, mozdulatok visszaköszönnek..Már..ha​ otthon vagyok.

Elindultam ma (fejben legalábbis) ebédelni, de mire valóban indulásra kész állapotba kerültem, beborult az ég, s hűlt a levegő.

Így a vízparti ebédem eldobtam..s újraterveztem.

Paradics​omleves lesz. Még mindig a legkisebb ellenállás felé sodródom.

Azt hiszem, jól van ez így.

..fejlődnöm. Persze, ha ismersz, tudod, mennyi mindenben. Az önismerettel jól állok, a testedzéssel..Nos határeset, tanulnom kellene a nyelve(ke)t, stb, stb. Amiben még sokat kell fejlődnöm, hogy a fontos dolgokat kimondjam.

Nem a sérelmekről van szó, vagy a prompt válaszokról, a 15 éves múltam nagy segítség, hogy riposztokban jó legyek.

Az igazán fontos véleményeket, gondolatokat, érzéseket mindig nehezen mondtam el. Nehezen engedem ki magamból. Mint mindennek, itt is a gyerekkorban van a gyökere. Mi másként éltünk, mint az amerikai filmekben. Sosem voltak nagy családi ünnepek, összeborulások. Gyerekkoromban a testvéremmel is teljesen más volt a viszonyom, mint most. Valamiért mindig azt kerestem, hol tudok neki keresztbe tenni..Hogyan tudok vele ellenkezni. Ami sajnos sokszor sírásba fordult. Sokszor töprengek azon, ha én más vagyok vele, talán Ő ma egy picit erősebb személyiség lenne lelkileg. Sajnos ez egy olyan dolog, amit nem tudok kideríteni. Ami biztos..Ma Ő az egyik legfontosabb ember az életemben, s nem tudna olyat kérni, amit ne tennék meg érte, értük.

A szüleim szerettek és szeretnek, ebben biztos vagyok. Sajnos nem emlékszem, s tudom, ebben nem a memóriám a hibás, hogy hallottam volna ezt a szájukból. Apám régen, fénykorában, elég érdekesen mutatta ki a szeretetét..Kb sehogy. Anyám..a maga csendességében..nem emlékszem, hogy bármikor megölelt volna..Biztos volt ilyen. Csak nekem nincs erről emlékem. 

Talán ez az oka, hogy a fejemben ott vannak a szavak..de..ritkán jönnek ki. A számomra fontos emberek csak ritkán kapnak elismerést tőlem. S nem azért, mert irigy lennék a sikerükre..Valahogy nem jön a számra.

Magammal szemben is kritikus vagyok, azonban be kell ismerjem, ma igen jó munkát végeztem. A mai napra tervezett dolgokkal jól állok. A festés kész, a károk minimálisak, a rend helyreállt, a kaja holnapra előkészítve, a mai a tűzhelyen, csak tekernem kell egyet a tekerőn, amikor éhes leszek.

Jöhet egy szimpla szombat.

Jahh, s tegnap aranyba akarták foglalni egy részem..Nem, csak a kezem :) Jelentem, ha nem is a kezem, s nem aranyba, hanem ezüstbe (na jó, kályhaezüst) lett mártva. Mi más, mint amim olyan sok helyen járt? :) Persze hogy az orrom sikerült összefestékeznem :) 

És szerintem csak kicsit Hannibal Lecteres. :P

..évszázadokig..egy szűk szobában..sokadmagammal.

A történés, történet nem az eltemetéssel, a benn töltött idővel, az elméleti vagy gyakorlati lehetőségekkel (víz, levegő, idő, öregedés) kezdődött, hanem azzal, amikor kívülről megbontották az egyik ajtót. Élesen előttem van annak a munkásnak az arca, aki rátalált a pici, de annál élesebb nyelvű kis eltemetett közösségre, akik 300 éve lettek élve eltemetve mélyen a föld alá.

Persze, csak álmodtam. Sokszor, sokat szoktam. S vannak sztorik, amelyek hosszan és élesen megmaradnak.

Sokszor..a sztori hamar elillan. S csak egy furcsa érzés marad meg. Egy benyomás. A menekülésről, üldözésről.

Élénken emlékszem az érzésre..amikor az évszázadok óta otthonunknak számító négy fal közül kiszabadulva egy hatalmas földkupacra felküzdöttem magam, hogy körül tudjak nézni..mi változott a világban.

Persze sötét volt. Az orromon alig láttam túl. Akkor nyilallt belém az a furcsa érzés. Hogy mennyi idő eltelt. Azok, akiket ismertem, szerettem..Már rég nincsenek. A nyomaikat sem fogom megtalálni. Nincs egy ismerősöm, barátom, családtagom, munkatársam, szomszédom (nem Tibi), kereskedő akit ismernék. Olyan egyedül vagyok a világban, amilyen egyedül még sosem voltam. Voltam külföldön, távol az otthonomtól, de a telefon vagy email végén mindig volt valaki, akivel tudtam pár szót váltani.

Ezzel az érzéssel riadtam fel, megint korán.Mélyen belül. Túl korán. De..legalább lesz időm mindenre.

Hisz ki korán kel, első lehet a zöldségesnél.