..más emberek kínját, búját, baját, szomorúságát nézni nem nagy élmény.
Ma volt szerencsém a hajnali nyíregyházi gázrobbanás helyszínét kívül megtekinteni..Na nem ezért mentem, de az utam ott vezetett.

Kiszakadt ablakkeretek, kormos falak, szétrepült törmelék..Szorgosan dolgozó emberek, akik deszkákkal, műanyag lapokkal próbálták toldozni-foldozni a viseltes állapotban lévő négyemeletest.

Mivel a tűzoltósággal is volt ma dolgom, a szokásos vizem mellett felmerült ez a téma is.. Az ott járt tűzvadászok (nem hivatalos) információi szerint a gázcső el volt vágva, szándékosság történt.
A földszinti lakásban az erőhatások megmozdítottak pár olyan falat, ami az egész épület, több lakás, sok család életét ingatta meg alapjaiban.
Nem értek hozzá, szerencsére nem jártam ilyen cipőben még..De Ők, mint szakemberek váltig állították, szándékos károkozásra biztosító nem fizet..Bár valószínűleg az egész házat vissza kell bontani.

Az sem normális, ha valaki odáig jut kétségbeesésében, hogy magára nyissa a gázt s a robbanásban ott végezze..a megválaszolatlan kérdéseket nyitva hagyva..bezárva maga előtt és mögött minden ajtót, utat.

Nagy kérdés mindig az életben maradottak között merülnek fel..Főleg azokban, akik önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, hogy egyik napról a másikra fedél nélkül maradhatnak..Idősek, gyerekesek, fiatalok, munkások, munkanélküliek..

Ezen​ töprengve..és azon, hogy milyen jó, hogy nálam távfűtés van..a duplacsokis magnumom majszolva néztem, ahogy fogynak a kilométerek..s térhetek haza, ahol remélhetőleg ablakok, falak, meleg víz vár..