..az a lila lufi.

Már napok óta érzem, de ma reggel arra ébredtem..vagy hát nem hagyott aludni.

Feszülök..egyre jobban. Nem segít az alvás, a futás, az emberek közé vonulás, a kajálás. Reggel fél8kor kivergődve a konyhába megakadt a szemem a Tatrateán. Habár nincs más programom, gyorsan elvetettem az ötletet. Egyrészt tradícionálisan szilveszter napját kezdem csak így, másrészt tudjuk mi történik, ha az ember korán Tatrateához nyúl. Bár nem szoktam megborulni. Nyilvánosan semmiképp.

Sokadrészt..visszatart, hogy így ugyanahhoz az eszközhöz nyúlok, mint apám. S lehet, sokaknak az apakép a követendő, nálam épp ellenkezőleg van. Nem, nem akarok beszélni a gyerekkoromról.

Szóval növekszik ez a lufi..ki kellene engednem, mielőtt felrobban bennem. Bár a franc tudja, miért akarok mindig mindent kontroll alatt tartani. Néha hagyni kellene szabad utat, s sodorjon el mindent, ami nem áll biztos lábakon. Lehet egyszerűen csak félek, hogy én lennék az első, akit elsodor.