Hetek, hónapok, évek óta érlelődik bennem ez.
Nem vagyok klasszikus rasszista, hisz a rasszizmus meghatározásában szerepel, hogy az emberek külső jegyei alapján viselkedik valakivel szemben előítélettel, rendel hozzá vélt vagy valós tulajdonságokat, rangsorolja, hátrányosan különbözteti meg.
Nem vagyok klasszikus nosztalgikus sem..
Vannak olyan életesemények, amelyek már elmúltak, mégsem tekintek vissza mindegyikre sóvárogva.
A kapcsolataim, legyenek azok rövidebbek vagy hosszabb,meghatározóbbak, valami (valaki) miatt véget értek, elmúltak. A valaki..az általában én voltam.
Én voltam az, aki nem érezte magát boldognak, teljesnek, sóvárogni kezdett valami más, valami több után. Nem feltétlenül más Nő volt a sóvárgás tárgya, mindössze valami, amit abban a kapcsolatban nem vagy csak részben kaphattam meg.
Aki eljutott odáig, hogy velem telefonon vagy személyesen beszéljen, tudja, hogy a beszéd és a problémamegoldás erős oldalam.
Sokszor kattog az agyam éjszakába menően, jellemzően mostanság munka miatt, de nem vagyok emiatt frusztrált, szeretem a munkám, az a feladatom, hogy megoldjam ezeket a problémákat, ezért kapom a fizetésem.
A sóvárgásom, ha nem sikerült ezt megoldanunk (s mint a mellékelt ábra mutatja, nem sikerült) odáig fajult, hogy véget vetettem annak a kapcsolatnak, s vitt tovább a szívem, lelkem, vágyam..
Az az üresség ösztönzött, amit valahol, mélyen belül éreztem..
Az elmúlt emberekre, kapcsolatokra, élményekre mindig jó szívvel gondoltam vissza, néha, egy-egy előkerülő fénykép, szembejövő tábla mindig örömmel töltötte és tölti meg a mai napig a szívem-lelkem.
Nosztalgikus talán csak a gyerekkorommal szemben vagyok néha.
Valószínűleg Z nyíló elméje az, ami előhozza ezt belőlem. Hisz én is jártam az Ő cipőjében, tudom,sejtem, mi áll még előtte. Sokat gondolkodom azon, mivel tudom segíteni az életét, ahogy az én életem segítették, vagy esetleg nem.
A gyermekkorom, habár sokszor volt részem nélkülözésben, sokszor (szinte soha) nem kaptam meg azt, amire vágytam, törődésben, szeretetben, odafigyelésben telt. Ami ebből az időszakból megmaradt, mint negatívum, az talán az apámmal való folyamatos küzdelmek. Ami eleinte fizikai küzdelem volt, ahol nem nagy előnnyel indultam,
majd később ez lelki, verbális küzdelemre korlátozódott.
A nagyszüleim valami miatt mind a hárman (anyai nagyapámmal az első találkozásunk a temetésén volt, 25-26 éves koromban)
kiemelt figyelemmel szemléltek, a többiek elé helyeztek, habár 15 unokatestvérem volt, szüleim mindketten négyen-négyen voltak
testvérek, így a gyerekkoromban körül voltam véve különböző életkorú, mentalitású unokatestvérekkel.
Valahogy azonban azt éreztem, s mivel ÉREZTEM, hogy így van, biztosan így is volt, valamiért felemeltek.
Ez az első emlékektől elkezdve a halálukig így történt, amit már felnőtt vagy felnőttebb fejjel éltem meg.
Kisgyermekkorom nagyrésze a nagyszülőknél telt..Talán ott ragadt rám a rendszeretet, a gasztronómiai érdeklődés, a természet felfedezésének vágya.
Maga a helyszín..ami mára szinte az egyetlen kézzelfogható kapaszkodója a múltam szegletének..ugyanott áll.
Ami megváltozott..kietlen, halott környezetté vált.
Gyermekkoromban imádtam a ház körül a kertekben, a réseken pengeként betörő fénysugarakban a lábammal felkavart táncoló porszemek táncát nézni a sötét, olajszagban úszó fészerben, riadtan figyelni a sarkokban megbúvó, hálójukat szaporán szövő nyolcszemű szörnyetegek bonyolult táncát figyelni..A szőlőlugasok között bujkálva érezni a bőrömön a szőlőlevelek simogató érintését érezni, a kora nyártól késő őszig termő gyümölcsfák között bóklászni, epret szedni, cseresznyefára mászni,
zöldszilvával dobálni, almát szedni, diót gyűjtögetni, vagy a "nagykert" végén a szedett-vedett kiskaput félrehúzva kiszakadni a kert
végében kezdődő erdőbe..Ahol a harsogó zöld növények nyári sűrű illata mélyen beleivódott minden sejtembe.
Ami ma van..Koszló, oszló vakolat..A fák, lugasok, növények kiirtva, csak a gaz veri a kerteket, a kerítés maradványai rozsdásan rothadnak a frissen mosott ruhák alatt.
Az a rendezett, szervezett közeg, ahol az elmém elkezdett nyiladozni, ahol az udvar porában terelgettem a hangyákat, ahol kergettem a cserebogarakat, összehúztam magam a pókok látványától, figyeltem a fecskék fészekrakását, tojást kerestem a tyúkólban, minden eltűnt.
Rasszista vagyok. Ítéljetek el érte.
Nem vagyok klasszikus rasszista, hisz a rasszizmus meghatározásában szerepel, hogy az emberek külső jegyei alapján viselkedik valakivel szemben előítélettel, rendel hozzá vélt vagy valós tulajdonságokat, rangsorolja, hátrányosan különbözteti meg.
Elítélem azokat az embereket, akik nem építenek, hanem rombolnak.
Azokat, akik lustaságból, igénytelenségből, nemtörődömségből tönkreteszik mások életének munkáját.
Nem érdekel, hogy barna, sárga vagy világoszöld a bőrszíne.
Nem érdekel, hogy indiai, ázsiai, afrikai vagy etelközi származású.
Nem érdekel, hogy miből él vagy hány gyereket kell eltartania.
Elítélem és hátrányosan különböztetem meg..Mert rossz érzésekkel kell elmennem ez előtt a ház előtt. Dühös vagy rá.
Rasszista vagyok. Ítéljetek el érte.
