..hogy 3 óta csak vergődök.

Már a céges levelezést is elintéztem, s mivel 6 körül úgyis kelnem kellene, így inkább kijöttem a hálóból.

Nem hagynak békén a gondolataim. Mától új világ van. S a fene tudja, mennyire akarok ennek részese lenni. Persze tudom a választ is. Ezért vergődöm.

Mindig minden változás fájdalommal jár. S volt már annyi változásban részem hogy akár már jól is viselhetném.

Azért biztató, hogy már más is zörög a házban, s átható kávéillat szivárgott át egy szomszéd lakásból. Ez kicsit olyan érzés, mint amikor még otthon éltem s reggelre a szülők megfőzték a kávét. S ha még sötét volt és csend, akkor is tudtam az illatból, hogy hamarosan kelni kell...

A francnak se hiányzott ez a mai extra békéscsabai út. Persze, ki mint vet..

Remélhetőleg a nap végére hullafáradt leszek. S nem a nap közepére. Isten óvja ma azt, aki ellentmond :D

Bár az is igaz, ki korán kel, koránt lel. Vagy mit. 

..és egy szamár hajtotta előttem a azt a Suzuki Swiftet, melyben 5 felnőtt is ült.

Legalábbis az autó hátsó szélvédőjére ragasztott vicces rendszámtábla alapján.

Mondjuk a lovak tuti nem kaptak lucernát, vagy szétszaladt a ménes, mert nehezen értük el az utazó, 50km/órás hiperűrsebességet.

A másik véglet egy nagyáruház parkolójában ért, ahol épp húsvéti meglepiket vettem át, amikkel Zozi majd az őrületbe kergeti szűkebb családját.

Forgalomtól elzárt, pórnép által el nem érhető területen állt ez a két Panamera, nagyjából egymáshoz közeli rendszámmal.

Azt tudjuk..a medve nem játék..már azt is tudjuk, a játék jó üzlet.

..mégis az a mondat ugrott be  mai napomról, hogy a stílus maga az ember.

Ha kronológiailag indítunk, fontos megemlékezni a tegnap estémről, amikor a sikeres Even horizon (Halálhajó) című klasszikussal zártam az estém. Kár volt. Nem egy túl nyomasztó úrhajós-megőrülős-darabolós-misztikus film, mégis a mondanivalója végigkövette az álmaim.

Erdei kis házban, salgótarjáni vasútállomáson, családi körben megőrülős-darabolós-vérfolyós álmaim voltak. Vergődtem és elaludtam. Of course.

Apropó álmok. Pont a rémálmokról, azok kezeléséről szóló rádióműsort hallgattam befelé menet. Véletlen lenne?

Apropó stílus. A foghiány nem trendi. Persze, sajnos első kézből tudom, mennyire drága tud lenni, de egy értékesítő, aki fogatlanul mosolyog a vásárlóra..Hát nem jó helyen van. Asszem. Vagy én voltam rossz helyen.

A déli harangszó megint nem véletlen. A Szent György templom harangjait hallgattam, s írtam is két sort, ezer éve nem beszéltem Orosz Krém barátnémmal. Elég érdekes, ahogy küzd. Becsülöm. Én már rég felrúgtam volna mindent s lobogna a hajam (kac-kac) ahogy az ellenkező irányban futok. Persze, ez a fajta konfliktuskezelő-képességem nem vezet sehová. Ahogy az álmokban, itt is szembe kell fordulni, nézni a dolgainkkal.

A délután teljesen megszokottan telt, mivel redőnyöznék (még mindig) körbeküldtem pár újabb ajánlatkérést.

Volt automatikus ajánlat, volt, aki 10 percen belül visszahívott, lesz olyan, aki holnap el is jön felmérni.

A magam megszokott stílusában írtam meg az ajánlatkéréseket, a sablonos részeket (méret, a beépítés költségét kérem feltüntetni, vállalási határidő) természetesen Ctrl-V-vel illesztettem be, majd elköszönés, aláírás, elérhetőségek.

S apropó, stílus. Ezek közül az ajánlatkérések közül volt, aki smsben reagált. Végülis..Gyors, olcsó, helytől függetlenül megoldható (bár valószínű az emailt is tudja olvasni, ha eljutott hozzá a számom).

Gondolkodtam egy fél pillanatig, hogy válaszoljak-e rá..De elvetettem.

Szóval..Az árajánlatom. Valószínű, nem Őt választom. Hisz a stílus maga az ember. S ha Ő ilyen stílusban dolgozik..Asszem jobban járok, ha békén hagyjuk egymást :D Aki nem hiszi, járjon utána.. :D

..az számomra sosem volt túl vonzó eshetőség.

Azonban amikor ez az idegen a pincér, aki felszolgálja az ebédemet..Nos ez még furcsább dolog.

Persze, tudom vannak olyan emberek, akik szeretik testi érintéssel nyomatékosítani a mondandójukat..Akkor is furcsa.

Persze..legalább sétáltam egyet a napsütésben s ettem egy jót.

De fizetés közben akkor se fogja a felkaromat egy idegen. Egy pincér. Egy másik férfi.

..az órákkal.

Persze, gyerekkoromban az azóta már kultikusnak számító zenélő, világító, esetleg számológépes óráim voltak, amelyek olcsó utánzatai voltak a nagyvilágban kaphatóaknak, ez élettartamukban volt tapasztalható.

Persze ezt csak most látom így. Akkor úgy tűnt, a digitális órák ennyit bírnak. Hamar bekattantak, a kijelzőjükön furcsa szimbólumok jelentek meg..Majd teljesen meghaltak.

Ilyenkor jött a megbontás, elemcsere, piszkálás, ami jellemzően nem mozdította elő a működésüket :)

Persze, feküdt a tálalószekrényben (melyben persze papírok, egyéb fontos kiegészítők voltak, alkohol szinte sosem) egy analóg "mutatós" óra, melyet persze sosem hordtam.

Macera volt felhúzni, s egyáltalán nem volt abban az időben trendi.

Valószínűleg a rossz tapasztalataim miatt nem is kedveltem tizenévesen az órákat. Nyűgnek éreztem, hisz bármerre ment az ember, voltak órák. Még bőven a mobiltelefon-korszak előtt.

Valamikor huszonévesen került hozzám egy óra, ami analóg kivitelű, de kicsit futurisztikus megjelenésű volt.

Titánból készült az óratest és a szíja is, első pillantásra megtetszett. Akkor jöttem rá, az óra nem az időt mutatja. Nem ez az első számú szempont, ami miatt az emberek órát hordanak. Kiegészítő. Akár státuszszimbólum.

Érdekes, amikor az ember egy iparágban dolgozik, ki van hegyezve azokra a tárgyakra amelyeket a szembejövők viselnek. Ha lábbelivel dolgozol, megnézed a cipőjét, ha ruházattal, rögtön felismered, az a ruhadarab replika vagy eredeti, minőségi darab. Ugyanez a helyzet a szemüveggel, órával..

Azonnal tudod egy ember szemüvegéről, órájáról, hogy mennyit ér számodra az az ember. Mennyit ér a stílusérzéke, mennyit költ magára, hobbijára. Melyik pulthoz, szekrényhez, fogashoz kell odavezetned.

A kis agymenésem végkövetkeztetése..jó a viszonyom az órákkal..Kivéve egyet.

A biológiai órám megkergült. Napok óta korán felébredek. Nehezen viselem :)

Szerencsére (?) holnap óraállítás, így hétfőtől elméletileg pont egy órával tudok tovább aludni, később kelni :)

S ne feledjük..ki korán kel, egyrészt aranyat lel, másrészt napközben zombi :)

Napok óta a hírekben vezet a pilóta, aki maga mögött tudva 149 utast, a depressziója miatt egy hegynek vezette az Airbust.

A depresszió egy civilizációs betegség. Vagy ez is egy olyan szindróma, amire régen nem volt szavunk, vagy egyszerűen csak nem tűnt fel senkinek.

Mindenkinek vannak hullámvölgyei. Fáradtság, csalódottság, szomorúság miatt szinte mindenkinek megfordul a fejében egy pillanatra, ha nincs látható kiút, hogy egyszerűbb lenne meghalnia. Mégis ezek a gondolatok egy múló pillanatig tartanak csak, s az ember megoldás után néz.

Az életösztön az egyik, ha nem a legerősebb ösztön, ami bennünk van. Ez az ösztön minden helyzetben, amikor az életünk vélt vagy valós helyzetben veszélybe kerül, egy adrenalinlöket éri a szervezetet, ami fizikai és szellemi segítséget ad a megoldáshoz.

Vajon mi járhatott egy olyan ember fejében, aki felel az utasaiért, mégis nyugodt légvételekkel nézi, hogy a hegyek egyre közelednek, s az utolsó pillanatban sem tesz semmit, hogy a saját és a rábízott emberek életét megmentse?

Mennyire bomlottnak kell lennie az elméjének? S mennyire nem figyelnek rá a környezetében, hogy zavarodottan viselkedik?

Nem hiszem el, hogy egy ennyire beteg elméjű ember normálisan viselkedett volna, s csak a kínálkozó alkalmat ragadta meg. Hisz ha véget akar vetni az életének, ki tud lépni a tizedikről, vagy egy kamion/busz/autó elé lépni bárhol, bármikor.

50 000 euró gyorssegélyt kínál a Germanwings a családtagoknak..előlegként. S valószínűleg a repülés szabályait egy kicsit ismét átalakítják, s próbálják az eddig biztonságosnak hitt európai légi közlekedést megbízhatóbbá tenni.

A kérdés az, az embernek mennyire lesz bizalma ezek után repülőre ülni..pedig..olyan remek fapados ajánlatok keringenek a neten..

..holnapra a világ...

Énekeltük a kék/piros nyakkendőnkben, vastag, világosbarna bőrövünkben, a síppal a zsebünkben.

Ma ránéztem az analitikára..s úgy tűnik..a nemzetköziség már eljött.

Persze, nem is tudom, miért csodálkozom az internet korában.

Köszönöm, hogy olvastok. Érdekes érzés, hogy ennyien, ennyi helyről kíváncsiak a gondolataimra.

..avagy gyorsan, haladéktalanul, késlekedés nélkül. 

Jut eszembe, kés. Gyönyörűszép :D Mindig szerettem volna egy ilyen kést :)

Tegnap sikeresen megtekintettem a napfogyatkozást..S fura érzésem volt. 2081 szeptember 3-án lesz teljes napfogyatkozás, amit Magyarország területéről figyelhetünk meg..Gyors fejszámolás..Azt már fekve láthatom..Pár méter sűrű föld alól..Már..Ha nem egy urnában gubbasztok vagy szétszórva valahol.

Utálom, hogy telik az idő. 

Azt mondják, az ember akkor válik felnőtté, ha már tudja, mi az a nosztalgia.

Pakolás közben a retrócsatorna fut, benne a Három kívánsággal. Az egyik kölyök Mc Hammert kérte, aki alufóliába öltözve énekelte, hogy Sex machine.. :D Igazán gyerekbarát feszülő nadrágú színesbőrű csajok közt tekeregve :D

Majd a magyar valóság..AD stúdió, USA zászló mögé pakolt szintetizátorral, fél pár (!) bőrkesztyűben ugrálnak páros lábbal jobbra-balra (Mc Hammer után éles a kontraszt), valami new yorki gépről énekelnek, majd egy híres váltással a Beatles Help című dalának a refrénjét éneklik. Kíváncsi lennék a koncepcióra. Bár valószínűleg nem volt.Max annyi az egyezés, hogy New Yorkban és a Beatles is angolul beszéltek.

Mindig eszembe jutnak ilyenkor azok a szavak, amikor azt mondták, örök elégedetlen vagyok. És tényleg :D Bár ez az elégedetlenség motivál. S hajt előre. Kilépni a komfortzónámból.

Jahh, komfortzóna. Mára volt (van még mindig, de lemondom) programom, de inkább begubózok. Hátha pillangó lesz belőlem. 

S még virágokat is kell szereznem. Voltam vásárolni, s érdekes, magamtól nem jut eszembe csokit venni. Magamnak. 

Funkcionálisan jól teljesít az új asztal, de a helyével még nem békültem meg azóta sem. Sürgősen kell szereznem pár virágot. 

...a boldog születésnap :) Kár lett volna érte...Szóval..Boldogat! :D

..avagy a hülyék újra támadnak.

Ezer meg egy gondolat van a fejemben, a napi dolgok is akadnak, hiába megy az ingázás, az életem nem lett egyszerűbb. Sőt, napról napra bonyolódik.

Megint van ez a furcsa befeszülős rész, amire megint nincs válasz. Csak érzem, hogy feszít.

Ami nem jó, mert ettől egyre inkább feszülök. S nem tudom túl jól kompenzálni a feszültséget.

Sem kezelni. Ma már két embert is elhajtottam az anyjába, a harmadik sajnos meghunyászkodott, pedig provokáltam erősen. Szinte szuggeráltam, hogy álljon ellen. Csalódott voltam, hogy ennyire hamar feladta. 

Ha rájönnék, mi az oka, hogy ennyire feszülök, tennék ellene.

Addig meg...amíg nincs meg a megoldás, várom a csodát.

Csodavárás közben tekeregtem egyet. Persze minden rosszban van valami jó. Reggel a müzlimre fog jutni egy kis tej :)