..egyik sem egyszerű.  

A megszokásaim..az érzékeim..vagy az érzéseim kell kikapcsolni.

A megszokott sétálós, kocogós, futkosós köröm már megszoktam. Zsigerből érzem, két útkereszteződés között hány lépést teszek meg, hogy mindig jobb lábbal tudjak az úttestre lépni..Megszoktam az út mellett régóta ott áll autókat, letört tükörrel, leeresztett kerekkel.

Muszáj előre néznem, nem tudom becsukni a szemem. A fülem csak-csak..de muszáj alaposan körülnéznem..A forgalom elég masszív...Még így is, hogy nem csúcsidőben járom azt az útszakaszt.

Sok ovi, iskola van az útvonalon..Meg parkos részek. Ahol épp viszik/hozzák a kölyköket a szülők, ki lazábban, ki rohanósabban. Plusz a gyerek/kutyasétáltatók..A látkép mindennapi kis kirakói..Színesítik a képet..

Tegnap jött egy anyuka a kislányával..anyuka 12 egy tucat..igazából meg sem néztem. A kislány neonpink harisnyába, színes cérnával hímzett farmerszoknyában baktatott az anyukája mellett..Kis sötétbarna frizurája lifegett, ahogy hol ide, hol oda rántotta a fejét. Olyan óvodásforma volt..

Teljesen hétköznapi kép, ezresével járnak itt a környéken hasonlók. Ahogy közelebb értem..a kislány az anyukája felé fordult..s láttam..hogy mond..vagy kérdez valamit..Ahogy ezt láttam..összeszorult minden zsigerem..elfogyott a levegő..összeszorult a szívem...Mert.. a kislány nem a szájával kérdezett..Hanem a kezével..Ujjaival.

Az a távolról..és közelebbről is épnek, helyesnek tűnő kislány valószínűleg hallássérült. 

Azon töprengtem, vajon hogy fog alakulni az élete..mik lesznek az örömei, nehézségei.

Persze..nem rám tartozik, nagy valószínűséggel látni sem fogom többé.

Meg kell válnom a megszokásaimtól..más útvonalat keresnem..Vagy az érzékeim kizárni. Talán legkönnyebb lesz..megkeményíteni a a szívem.

Jahh..hamarosan komplett kardiológiai kivizsgálásra megyek..ott talán tudnak segíteni ez utóbbiban..hisz ez az Ő szakterületük.