..ami a mai napom jellemzi.

Bár ebben a nyári hőségben mindenki a fokokat tartja számon.

Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra növekszik bennem valami megmagyarázhatatlan feszültség, amink az okát nem tudom, de néha már annyira feszít, hogy fizikai fájdalmat okoz.

Feszít, de nem engedem kitörni.

Nem tudom, mi okozza, nem tudom, hogyan tudom megszüntetni, mindössze az elfojtása megy.

Ez mesterséges megoldás, s nem is jó, mert nem vezet végleges eredményre.

Változatosan és valószerűtlenül jön elő, érzem, ahogy a gyomrom tájékán jár, feszíti a mellkasom és a végső löket az, amikor abroncsba szorítja az agyam.

Ma olyan napom volt, amikor kétszer, háromszor meg kell gondoljam, mit mondok, mit teszek.

Többször tettem félre a telefonom, emaileket, hogy ne okozzak visszafordíthatatlan károkat.

Egész addig, míg hazaértem.

180 fokra csavartam a sütőt, s felhívtam pár halogatott embert.

Hagytam, hogy az a feszítő érzés utat találjon kifelé.

Azokban a helyzetekben, amelyekben bizonytalan voltam vagy nem akartam felvállalni a feszültséget, most elmondtam, amit gondolok.

A végeredmény az, ami eddig is történt..Míg mások gyűjtik a facebookos ismerőseiket, én csökkentem a számukat.

Még több, mint 180 a számuk.

Még.