..forgatom, olvasom. Nap mint nap.

Ismerem minden betűjét, a zsíros foltokat, a szakadásokat, az illatát. Arra sem emlékszem, mikor került a kezembe.

Ismerem, unásig forgattam már, mégsem teszem le.

Mégsem megyek ki a levegőre a napba fordítani az arcom és egy mély levegővétel után nem indulok el..egyik irányba sem.

Vajon a lelkisegély telefonosainak ki nyújt lelki segélyt?

Vagy Ők akkor hívják a számot, amikor szabadnaposak és a kollégáik ülnek a vonal másik végén?

Valahová elkeveredett a töltőm..villog meg sípol minden a lemerülés miatt. S nincs meg a töltőm. Nem találom.

Érdekes, hogy ettől nem szomorú vagyok. Dühös. Pedig milyen rég volt már..amikor utoljára ezt éreztem.