Tegnap volt benne részem. Már régóta nem. Illetve abban a közegben régóta nem.
Gyakorlatilag alkonyattól tartott..az elalváson túlig.
Semmi beszűrődő fény nem volt, egyedül az akkuról küzdő laptopom volt az egyetlen/utolsó fényforrás, a virtuális történés illúziója..Hisz net nélkül csak statikus lejátszásra volt alkalmas.
Sikeresen végignéztem a filmet, bár az utolsó percekben már könyörgött, hogy csatlakoztassam áramforráshoz..
Maradtak a telefonok..amelyek, mint rádöbbentem, hiába okostelefonok, funkcionálisan használom őket, unaloműzésre nem telepítettem applikációkat.
Nem vagyok annyira romantikus alkat, hogy zseblámpa fényénél olvassak, a táskám oldalzsebében figyelő tablet, amely könyvekben bővelkedik, szintén le van merülve..
Fél10 körül kisétáltam a házból, s akkor fájlaltam, hogy nem hoztam magammal a fényképezőgépem. Az egész település sötét volt, sehol egy kósza fény. A távolból egy-egy éhes vagy zaklatott kutya ugatott, de úgy tűnt, a sötét megszűri, elnyeli ezeket a kóbor hangokat. Az ég viszont..évekkel ezelőtt egy nyári éjszakán álltam félre a Hortobágyon, kilőttem az autó fényeit és szájtátva bámultam a sok csillagot. Otthon, a nagyvárosban elszoktam a csillagok látványától. A körutak, sugárutak, házak, reklámok, autók fényei mind-mind elnyomják ezeket a fényeket. Már fel sem nézek az égre, max a Hold világítja túl a mindennapjaink fényterhelését.
Most csak a sötétség és a csend volt. Bambultam az ég felé, mint gyerekkoromban..de nem éreztem azt a belső megnyugvást. A mindennapi információ-és kapcsolatépítési késztetés bele ette magát sejtjeim magjába, s még így, két-három napi vidéken töltött idő után sem tudtam kikapcsolni, leengedni.
A hiba az én készülékemben van :) Annak, akinek ez még nem tűnt volna fel.. :)
