..többször jutnak eszembe, mint kellene.

Mégis, így reggel az ágyban, felkelés előtt heverészve megerősítettek a szokásaimban.

Sokan járunk hasonló cipőben, de utálom a dugót. Amikor embertömeg hömpölyög az úton, egymásba érő lökhárítókkal. (Fél gondolat kitérő..Lökhárítónak hívjuk őket, pedig szinte már csak fényezett karosszériaelemek vannak. Pedig azok a randa, fekete lökhárítók milyen jól teljesítettek, ha az ember valamit akár egy centivel is elmért.)

Ha olyan időszakban, irányba kell mennem, ahol vagy amerre sokan haladnak egy időszakban, hajlamos vagyok vagy az időpontot vagy az útirányt néha extrémen elmozdítani az optimálistól.

Sokszor utaztam már korai, késői vagy akkora kerülőúton, amin már én magam is elgondolkodtam, vajon megéri-e ez nekem. S most nem a napi ingázásra gondolok az M0-án, pedig az sem egy rövid kör.

Tegnap viszonylag korán elindultam, most már azt mondom szerencsére, hisz az M1, M3, M7-en is útzár, terelés, óriási dugók épültek fel a semmiből.

Persze, ilyenkor egyszerre indul el a tömeg (gondoljunk egy meleg nyári szombat reggelre a Balaton felé), s mindig vannak figyelmetlenek, sietősek, gyakorlatlanok, akik egy rossz mozdulattal erek életét lassítják le a nullára. 

A tötymörgés, baleset kikerülése után pedig elindul a rohanás, mindenki próbálja behozni az elvesztett időt..

Így én azt választom, hogy azt az időt kerülőúton veszítem el, nem a dugóban nézve ki bután a fejemből.

Úgy tűnik a kerülőút a hosszú élet titka. Ha az idegrendszerünket vesszük alapul :)